A török mondatról annyit, hogy a ZSEB, a KICSI, meg az ALMA a török nyelvcsaládból való jövevényszavak, a többi jószerivel véletlen.
Az "eleven hal úszik a víz alatt"-ban szereplő szótövek és toldalékok mind nyelvünk finnugor (uráli) eredetéről tanúskodnak több száz másik szótővel és toldalékkal együtt. Ezek képzéssel sok ezer szót tesznek ki, közülük ráadásul a legnagyobb gyakorisággal használt szavaink túlnyomó része kerül ki.
De ezeknek a szavaknak, nyelvi elemeknek nem a puszta megléte számít, hanem az, hogy segítségükkel következtethetünk arra, hogy hogyan változott a kérdéses nyelv hangrendszere. És az bizonyosodik be, hogy a rokon nyelvekben ezeket a változásokat visszafejtve ugyanahhoz a közös szókincshez jutunk. Ehhez jönnek a nyelv egyéb jellemzői, de most csak a szavakkal foglalkozunk. Őseink (értsd: társadalmaink őse) ugyanazt a nyelvet beszélték. Ezt alapnyelvnek hívjuk.
Egyszerű példa: a tavgi KOLE, a finn KALA, osztják KUL, magyar HAL ugyanarra a szótőre mennek vissza. (Ez természetesen más nyelvcsaládokban is így van: pl. az indoeurópai nyelvcsaládban a szerb SRDCE, a német HERZ, görög KARDIA, farancia COEUR egyazon alapnyelvi szóból ered.)
A feltételezett uráli alapszó a Hal-ra a *KALA. Namármost a magyarban az történt, hogy egy időben MINDEN K KEZDETŰ SZÓBAN A SZÓELEJI, MÉLY MAGÁNHANGZÓT MEGELŐZŐ K hang a H irányába tolódott (olyasmi hang volt, mint ami a pech szó végén van), végül H LETT BELŐLE. (Ez nem egyik napról a másikra történt, hanem megjelent az új változat, egy ideig a régivel együtt létezett, majd túlsúlyba került, és végül kizárólagos lett.)
Később pedig az egyszótagúak (pl: fa) kivételével A TŐSZAVAK VÉGÉN zártabbá váltak, majd ELTŰNTEK A MAGÁNHANGZÓK. Nagy vonalakban példaszavunkból: a *kala-ból *hala, majd hal lett.
NEM AZ EGYES SZAVAK VÁLTOZTAK, HANEM BIZONYOS HELYZETBEN LEVŐ HANGOK, tehát az összes olyan szóban lezajlott a változás, amelyben a kérdéses hang a meghatározott helyzetben volt.
Mégegy, kicsit bonyolultabb példa a finnel, mert jobban azt ismerem. Figyeljük veg ezt a hármasokból álló sort, a bennük levő T betűvel fogunk foglalkozni. A csillaggal jelöltek a *feltételezett alapnyelvi szavak, utána a mai finn/magyar következik.
a) *KOTA>KOTA/HÁZ, *S'ATA>SATA/SZÁZ, *PATA>PATA/FAZÉK (a -k képző).
b) *METE>MESI/MÉZ, *KÄTE>KÄSI/KÉZ, *WETE>VESI/VÍZ.
A magyarban a magánhangzóközti T hangokból, mint látható: Z lett. (A *KOTA esetében megint látható, hogy a szóeleji, mély magánhangzó előtti K>H változás. Zártabbá váltak, majd eltűntek aztán ugye a szótővégi magánhangzók. Ezeket mind az előző példánál tárgyaltuk.) Tehát nagyjából az a változás történt, hogy *METE>*MEZE>*MEZÜ>MÉZ
A finnben a magánhangzóköziti T-k megmaradtak, kivéve az I hang előtt (ld b) sor). A finnben egy időben a szóvégi E-k ből I lett, aztán I-k előtti T-kből SZ. (s-nek írjuk). Nagyjából így: *METE>*METI>MESI.
Na, többek között erről mesélnek ezek a szavak.
30.